2009. június 12., péntek

Amit a párunk tehet értünk, ha a változókor tüneteitől szenvedünk


A változókor ideje alatt a nőknek szükségük van arra, hogy a mellettük élő társ megértő, figyelmes legyen. Ennek a megvalósítása azonban nem is olyan egyszerű. Szeretett férfitársunk megértő hozzáállása megkönnyítheti a változókor idejének megélését.

Tehát, mindazoknak a férfiaknak, akinek kedves, türelmes feleségük egy teljesen más és néha érthetetlen személlyé vált, adunk néhány hasznos ötlet, hogy miként is viselkedjenek a változókor ideje alatt.



  • Álmatlan éjszakák. Igazán nem könnyű az álmatlan éjszakák, a hőhullámok és az izzadással járó kellemetlen tünetek következményeit elviselni. Képzelje magát partnere helyébe. Hogy érezné magát, amikor folyamatosan nem tudna egy teljes éjszakát végigaludni? Tehát, ne várja el tőle, hogy mindig jó hangulata legyen.

  • Többször előfordulhat, hogy nyugtalan, ingerlékeny, és érzékeny módon viselkedhet. Ez egy nagyon nehéz időszak a számára, ami a hormonok szintjének az ingadozása miatt fordul elő. Próbálja elfogadni, hiszen Ő sem örül ennek az állapotnak, de majd ez idővel elmúlik. Legyen türelmes és megértő.

  • Előfordulhat, hogy semmilyen érdeklődést nem mutat majd a szexualitás iránt. Nagyon nehéz kívánatosnak lenni, amikor folyamatos hőhullámokkal kell küszködni, és nyugtalannak, ingerlékenynek érzi magát az ember. Legyen türelmes, ez nem azt jelenti, hogy nem találja Önt többé vonzónak. Használja fantáziáját…soha nem lehet tudni, hogy mi teszi Őt boldoggá!

  • Ebben az időszakban a hölgyek annyi változáson mennek keresztül, hogy lehet az életük más területein is szeretnének valamilyen változást. Lehet, hogy a gyerekek már kirepültek a családi fészekből, tehát itt az ideje, hogy valami olyan közös programot szervezzen, amire eddig soha nem volt idejük. Menjenek el szórakozni, vagy iratkozzanak be egy fitness clubba. Meglátja, a kiadós testmozgás nagyon jó tesz majd neki, hiszen a mozgástól az agyban endorfin, "boldogság" hormonok szabadulnak fel.

  • Olvasson minél többet a változókorról, ezen a weboldalon is nagyon sok hasznos tudnivalót találhat! Örülni fog neki, amikor meglátja, hogy érdeklődik problémái iránt, és közösen meg tudják majd azokat beszélni.

  • Előfordulhat, hogy partnere több időt szeretne barátnőivel tölteni, hogy elbeszélgessenek ezekről a női dolgokról, és tanácsokat adjanak egymásnak. Ez nem azt jelenti, hogy nem kedveli többé az Ön társaságát, de jóleső érzés a barátnőkkel kibeszélni ezt a témát.

  • Az is megtörténhet, hogy a feledékenységéből kifolyólag bizonyos dolgokat viccesnek talál majd. Adja elő úgy ezeket a dolgokat, hogy Ő ennek inkább a humoros oldalát lássa. Lehet, hogy először nem örül majd, amikor nevet rajta, de ha eléri, hogy Ő is lássa a dolgok vicces oldalát, akkor majd együtt nevethetnek.


A legfontosabb viszont, hogy továbbra is egy vonzó és kívánatos nőként kezelje Őt.


Ha teheted, beszélgess pároddal arról, hogyan éled meg Te ezt a nehéz időszakot és arról mit tehet Ő, hogy könnyebbé tegye számodra a Változás korát. Akár mutasd meg Neki ezt a bejegyzést. Ha elolvasta bizonyára másképp viszonyul ehhez a nem könnyű időszakhoz.


Panaszaid vannak, de nem tudod komolyan kell-e venni őket.
Megtudod, ha feliratkozol a blogértesítőre, és kitöltsd a Menopauza-tesztet.


Ha csupán azért nem iratkozol fel, mert a levélküldés zavar, köthetsz más kapcsolatot is velünk: kövess twitteren, jelölj ismerősnek a facebook-on, vagy a NetLog-on, de fel iratkozhatsz a blog RSS értesítőjére is.


Segíts barátnőidnek!
Küldd tovább ezt a cikket, vagy a linkjét, azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek!

Bookmark and Share

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése